Az olvasás nem tartozik a népszerű elfoglaltságok közé ma Magyarországon, ezt több felmérés is bizonyítja. A magyar diákok szövegértési képessége kamaszkorban lassabban fejlődik, mint más országok esetében. Ennek egyik oka az, hogy 10 éves kor után a fiatalok körében az olvasás jelentősen veszít népszerűségéből. E folyamat megállítása érdekében indította el az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum országos kampányát és az Olvasás Portált, melynek célja bebizonyítani, hogy olvasni izgalmas!

forrás:http: www.haon.hu/olvasni-izgalmas-es-szukseges/1850440

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Olvasás Portál innen érhető el: olvasas.opkm.hu/

 

"Érdeklődéssel olvasom a hírlevélben érkező cikkeiket, és általában egyet is értek a tanácsaikkal, de erős túlzásnak tartom, hogy a számítógépet, ami vitathatatlanul alapjaiban változtatja meg az életünket, veszélyforrásnak, mumusnak állítják be. Meggyőződésem, hogy minél hamarabb, és alaposabban sajátítja el egy mai gyerek az internetes életszemléletet, annál sikeresebben fog beilleszkedni ebbe a gyökeresen új világba.

 

Nagyon fontos dolgot vet fel a levélíró – aki kivételesen egy apuka. A jobb áttekinthetőség okán pontokba szedtem, mit mindent célszerű mérlegelni – szerintem - az internetezés gyerekkori hatásai kapcsán.

  • Az internet sokkal több, mint szórakozás, vagy kommunikációs csatorna, valóban átformálja az életünk majd minden területét. Ettől valóban nem szabad és nem is lehet elzárni a gyerekeket, nekik ez már most olyan természetes, mint a napsütés.
  •  Csakhogy - ha a napsütéses hasonlatnál maradunk - az újszülöttet sem tesszük ki olyan erős fénynek, amit a nagyobb testvére, vagy mi leégés nélkül elviselünk. Az internet, és általában a képernyős elfoglaltságok az óvodás korban csak nagyon komoly időbeli korlátozással ajánlhatók a gyerekeknek: egy héten egy film, vagy kétszer félóra játék. Három év alatt inkább árt, mint használ a képernyő előtt töltött idő. Alsó tagozatban napi 30 perc, felsőben napi egy óra a mai tudásunk szerint javasolt felső határ.

Folytatás itt: tanulasmodszertan.hu/blog/2011-12-08-mennyi-a-sok-es-miert-gyerek-a-kepernyo-elott/

 

A 11. b osztály kérésére

Címkék: digitalizált

2011.12.06. 11:52

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

mek.oszk.hu/08800/08879/08879.pdf

Új könyvek

Címkék: újdonság

2011.11.28. 14:45

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem szokványos önéletrajz ez a írás, hanem vallomás a szülőföldről, amolyan erkölcsi számvetés. A szeretetről, a becsületről, az egészséges hazafiságról, emberségünk egyre jobban kopó értékeiről szól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A klasszikus gyermekirodalom egyik legnagyobb alakjának Edith Nesbitnek (1858-1924) Az elvarázsolt kastély című műve kiemelkedik a sorból. Ez a tüneményes történet négy gyermek izgalmakban bővelkedő vakációját meséli el.

Keressétek a könyvtárban!

 

Ádventi koszorúk készítése

Címkék: rendezvények

2011.11.25. 12:15

Hagyományainknak megfelelően a könyvtár ad otthon az ádventi koszorú készítéséhez.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A program 15.00 órakor kezdődik.

A kézműves munkát vezetik:

Jaskó Dorottya és GYőri Katallin tanárnők.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 2012. március 30-ig látogatható Vállalkozás, kultúra, polgárosodás kiállítás című interaktív tárlat Heckenast könyvkereskedői, nyomdatulajdonosi és kiadói tevékenységén keresztül eleveníti fel a 19. század történetét. Az első részben egyebek mellett a vállalkozót és a polgárt, a második egységben pedig Heckenast tevékenységének ágazatait, ezek legjelentősebb darabjait, könyvészeti ritkaságokat és a Heckenast-család hagyatékában lévő, eddig ismeretlen darabokat, könyvkatalógusokat tekinthetik meg az érdeklődők.

A vállalkozó kedvűek szakember segítségével kipróbálhatják a "Heckenast-örökséghez" kapcsolódó egykori nyomdagépet, az eredeti Columbia gyorssajtót is, amelyen a 12 pont első példányait nyomtatták. Végül korabeli bútorok, dísztárgyak, festmények és fotók idézik meg Heckenast pilismaróti kúriájának enteriőrjét és az általa fenntartott irodalmi-művészeti-zenei szalont, ahol törzsvendég volt többek között Bajza József, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Eötvös József és Gyulai Pál.

Heckenast Gusztáv nemcsak korának egyik legjelesebb könyvkereskedője, nyomdatulajdonosa és kiadója volt, hanem fontos szereplője a 19. század kultúrtörténetének is - mondta Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere megnyitó beszédében pénteken Budapesten. A nyomdászat, a lapkiadás neki elsősorban nem üzlet, hanem elkötelezettség volt a magyar függetlenség és a művelődés éthosza mellett. Sorsa hasonlít Robinson Crusoe-éhoz: az 1838-as pest-budai árvíz olyan volt számára, mint egy hajótörés, de kárának enyhítésére maguk az írók siettek segítségére. Beírta nevét a magyar történelembe is: a Landerer-Heckenast nyomda jelentette meg a liberális ellenzék legfontosabb lapját, a Pesti Hírlapot. Az 1848-as forradalom idején pedig az ő nyomdájukban nyomtatták a Nemzeti dalt és A tizenkét pontot, a társascéghez fűződik a bankjegynyomda felállítása, a Kossuth-bankók előállítása is.

Bár Heckenast 200 éve született, alakja, életútja igen modernnek tűnik: Kassáról Eperjesre, majd Pestre, végül Pozsonyba vezetett az útja. Volt alkalmazott, tulajdonos és vállalkozó, legvégül pedig ismét egyszerű polgár. Volt könyvkereskedő, nyomdatulajdonos és kiadó, majd esendő ember. A nagy pesti árvíz teljesen elpusztíthatta volna vállalkozását, ő mégis újrakezdhette, mert segítették talpra állni a magyar írók és elengedték tartozásait külföldi kollégái - tájékoztatott Sajó Andrea, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója köszöntő beszédében. "Vállalkozás, kultúra és összefogás" - a Heckenast életút alappillérei a mai kulturális intézmények számára is iránymutató célok lehetnek - tette hozzá, majd felhívta a figyelmet a kiállított tárgyak "szépségére és esztétikai értékére".

A tárlatot az MTA-OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi Könyv- és Sajtótörténeti Műhelyének munkatársai hozták létre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, "A Felemelő Század" - Nemzeti Romantika és polgári felemelkedés a XIX. századi Magyarországon című tematikus évad keretében, kurátora Lipták Dorottya.

forrás: http://www.gondola.hu/cikkek/78773-Heckenast_Gusztav_emlekkiallitas_a_Szechenyi_Konyvtarban.html

 

A linkre kattintva már olvashatjátok is a művet:

 

mek.niif.hu/00400/00463/00463.htm

 

 

 

 

 

 

 

 

Fogadóórák az OSZK-ban – Vendég-szaktájékoztatók az olvasótermekben címmel programsorozat indult az Országos Széchényi Könyvtár Tájékoztató Osztályán, melynek keretében heti rendszerességgel jeles egyetemi oktatókat, szakembereket kérünk fel egy-két órás irodalomtudományi, történettudományi, nyelvészeti, társadalomtudományi, néprajzi és művészettörténeti szak­tájékoztatásra.

Tisztelettel meghívjuk második fogadóóránkra, melyre 2011. november 18-án 15.30-17.30 óra között kerül sor, amikor Fried István Herder-díjas irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Doktori Iskola tanára, professzor emeritus várja Önöket az OSZK Tájékoztatójában.

Beszégetésünk témája: magyarok és szlávok.

A fogadóórákra ingyenes napijeggyel történő belépést biztosítunk az érdeklődőknek.

Széchényi Emléknap

Címkék: évfordulók

2011.11.16. 17:09

Kevés olyan intézményt találunk az országban, amely 209 éve folyamatosan működik, az Országos Széchényi Könyvtár azonban ilyen. A nemzet könyvtára immár több mint két évszázada őrzője, szellemi központja a magyar kultúrának.

Széchényi Ferenc gróf 1802 márciusában nyújtotta be könyvtáralapításra vonatkozó felségfolyamodványát a bécsi Magyar Kancelláriánál, amelyre I. Ferenc király június 23-án pozitív választ adott. A tulajdonképpeni alapításra november 25-én került sor, Széchényi ugyanis ezen a napon írta alá és nyújtotta be a Kancelláriához a majdani könyvtár alapító oklevelét. Erre emlékezünk tehát évről évre a Széchényi Emléknapon.

Az idei emléknap a nagyközönség számára 12.30 órától 21.00 óráig kínál gazdag programot. A részleteket is tartalmazó plakátot mellékeljük. Programjaink egy részén a résztvevők száma korlátozott, ezért kérjük, a körsétákra, a múzeumpedagógiai bemutatóra és a tárlatvezetésekre küldje el jelentkezését előzetesen a pr@oszk.hu címre!

PROGRAMOK

12.30 A Széchényi Emléknap megnyitása. Köszöntőt mond dr. Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás miniszter

16+

Ilyen még nem volt – fiatalítunk!

Ettől a naptól kezdve mindazok, akik már elmúltak 16 évesek, de még nem töltötték be 18. életévüket a nemzeti könyvtár beiratkozott olvasói lehetnek! Ezen a napon, ennek a korosztálynak INGYEN! Az első beiratkozó olvasójegyét dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter adja át.

Tanulási problémák

Címkék: tanulásmódszertan

2011.11.16. 10:45

A gyenge iskolai teljesítménynek, a tanulási nehézségeknek sokféle oka lehet, olyanok is, amelyekre egyáltalán nem gondol senki. Szakszerű segítségért fordulj hozzánk. A gondokkal küszködőket idén is szeretettel várja a könyvtár. Bejelentkezni, időpontot kérni naponta lehet 9-15 óráig.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Írásbeli jelentkezés: szakkata@gmail.com

süti beállítások módosítása