A népmese napján

        Az Országos Idegennyelvű Könyvtárban 2010. szeptember 30-án, csütörtökön, 9 - 16 óra között (majdnem) egész napos meseolvasás lesz.

Erre a napra a könyvtár rendezvénytermét meseszobává varázsoljuk, ahol kollégáink és meghívott vendégeink előadásában elevenednek majd meg a szebbnél szebb     történetek. A nap folyamán 11 - 11.30-ig KULKA JÁNOS színművész, 15 - 16 óra között pedig FÜR ANIKÓ színművésznő fog magyar népmeséket felolvasni.

A köztes időben az OIK munkatársai burmai, eszkimó, finn, grúz, indián, ír, japán, lengyel, olasz, szlovák stb. népmesékkel ismertetik meg az érdeklődőket.

Az esemény jótékony célú, a „belépőjegy” egy mesekönyv lesz, azaz aki úgy gondolja, az erre a célra elhelyezett mesekönyv-gyűjtő ládába belerakhat egy ajándékba szánt  mesekönyvet. Az így összegyűjtött könyveket eljuttatjuk az árvízkárosult települések könyvtáraiba. Reméljük, több helyre is jut szívből jövő ajándékunkból!

A részletes forgatókönyv szeptember 23-a után lesz elérhető a könyvtár honlapján www.oik.hu.

Alapvetően óvodás, kisiskolás közönségre számítunk, de örökifjú meserajongókat is örömmel látnánk.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bmrgk.blog.hu/api/trackback/id/tr382309655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása