SZABÓ Lőrinc (Miskolc, 1900. márc. 31.–Bp., 1957. okt. 3.): költő, műfordító.
Református papi családból származott, apja mozdonyvezető volt. Debrecenben 1918-ban hadiérettségit tett. 1918 végén ment Budapestre, és 1919-ben megkezdte, de ősszel abba is hagyta egyetemi tanulmányait. Babits Mihály tanítványa volt, és nemsokára barátja lett. 1920–21-ben Babits lakásában talált otthonra. 1921-ben Mikes Lajos lányát, Mikes Klárát vette feleségül; e réven lett Az Est munkatársa. A harmincas években közel került a népi írók mozgalmához. Jobboldalinak bélyegzett politikai múltja miatt 1945-ben vizsgálati fogságba vetették; „feddéssel” igazolták, publikációs tilalmak sújtották. 1947-ben többek tiltakozása ellenére fölvették az írószövetségbe. Az üldöztetés és a megkülönböztetés ellen (többek között Illyés Gyula támogatásával) szívósan küzdött, s főleg a munkába menekült. 1956-ban tagja lett a Petőfi Pártnak, 1957. március 15-én Kossuth-díjat kapott. Publikációs és anyagi helyzete rendeződött, de tervezett külföldi útja elmaradt. Halálát szívroham okozta.
Kányádi Sándor: Szabó Lőrinc
| pongyolában járt, jobban mondva valamiféle polgárosult csuhában, | | mint egy eretnek szerzetes; semmit sem hordott alatta – bőrt sem; kellett | | az a kényelmes viselet tagbaszakadt mivoltának, neandervölgyi mozdu- | | latainak, de kiváltképp bőrtelen húsának, védtelen maradt idegeinek; | | egyetlen hosszú mondatot mormogott végig, csupán a gyöngébbek, a ha- | | gyomány, no meg a megélhetés kedvéért tördelte darabokra, térddel, | | mint a tűzre való ágat szokás – a reccsenést is beletoldotta –; háncs- és | | forgácscafatokként rostikáznak a kötőszavak a sorok végén; sietnie kel- | | lett: várta a vacsorát a család, hajtotta a piromániások türelmetlensége is; | | törte, tördelte véget nem érő mondatát: gyónt, vezekelt és üvöltött, jajga- | | tott egyfolytában, mert akármilyen bő is volt az a csuha, mindegyre ele- | | ven húsába tapadt, kirojtosodott idegeihez súrlódott; mondta volna még | | reménytelenül, de a szíve abbahagyta; fölmagasodott íróasztala-imamal- | | ma mellől s egy utolsó szisszenéssel szorosabbra húzta derekán csuhája | | kötelét, ettől a mozdulattól olyan halhatatlan elegancia sugárzott lényé- | | ről, egész termetéről, mint a legnagyobbak szobrairól, képeiről; elénk | | fektette végtelen ösvénynek tetsző mondatát, s elment gyíknak egy nap- | | sütötte kőre; onnan pillog ránk a tavaszi verőfényben; ha feléje közele- | | dünk, hirtelen eltűnik egy üregbe, hasadékba. | | |
Hozzászólások