"S mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani."

 

1825. február 18-án született Révkomáromban, nemesi, értelmiségi családban.


Apja Ásvay Jókay József hites ügyvéd és árvagyám, édesanyja Pulay Mária. Két idősebb testvére: Károly és Eszter.

1831-ben kezdi elemi iskoláit. 1835 őszén Pozsonyba megy német szóra, cseregyermekként két tanévre. Zsigmondy Sámuel evangélikus líceumi tanárhoz kerül kosztra-kvártélyra, és a líceumban tanul, itt is, mint általában, kitűnően.

1837-ben hazatér Pozsonyból, ezután szülővárosában végzi a gimnáziumi osztályokat, szabad idejében nyelveket tanul tanárától és későbbi sógorától, Vályi Ferenctől. Október végén meghal apja.

1841-ben Pápára megy filozófiát tanulni a főiskolán, verset, elbeszéléseket ad be a Képzőtársaságnak. Az Istenítélet, első fennmaradt „beszélye”-e ekkor keletkezik, egy másikkal megnyeri a 2. díjat. Megismerkedik iskolatársával, Petrovics (Petőfi) Sándorral.

1842-ben két esztendőre jogot tanulni megy Kecskemétre, a levegőváltozás jót tesz gyenge tüdejének.

1843-ban A zsidó fiú című verses tragédiát a Magyar Tudományos Akadémia - Vörösmarty, Bajza stb. - dicséretben részesíti. Ő maga innét számítja írói pályáját. Olajfestményeket készít.

Folytatjuk az életrajzot.

Érdekességek Jókai Mórról

 

  • Jókainak is köszönhetjük a Feszty-körképet,
    ugyanis ő bíztatta vejét, Feszty Árpádot, hogy nekivágjon a nagy vállalkozásnak.
  • Rá is festette Jókait a Körképre, a bejövő magyarok közé (Árpád arcképe pedig önmaga).
  • örökbefogadott lányának (Rózának) valódi apja a későbbi miniszterelnök, id. Andrássy Gyula gróf volt.
  • 74 évesen vette feleségül 20 éves szerelmét, Nagy Bellát a mai Jókai téren álló anyakönyvi hivatalban.
  • Csak olyan cselédet alkalmazott, aki szépen tudott dalolni.
  • Csodagyereknek számított, akinek tíz évesen már verse jelent meg.
  • Azért tanult meg angolul, hogy eredetiben olvashassa Cooper és Dickens műveit.
  • A fafaragásai (pipák) és rajzai is igen tetszetősek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bmrgk.blog.hu/api/trackback/id/tr941766526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása