ARANY JÁNOS (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Bp., 1882. október 22.): költő, műfordító, szerkesztő.

1834-ben debreceni tanulmányait megszakítva Kisújszálláson ideiglenes tanítói állást vállalt. 1835 tavaszán ismét Debrecenben tanult, festészettel, szobrászattal, zeneszerzéssel kísérletezett, sőt színésznek szegődött. Anyját elvesztette, apja megvakult. 1839-ig segédtanító a nagyszalontai gimnáziumban, később községi segédjegyző, majd aljegyző. 1840 novemberében feleségül vette Ercsey Juliannát. 1842-ben a nagyszalontai gimnázium rektora. Az elveszett alkotmánnyal megnyerte a Kisfaludy Társaság vígeposzra kitűzött pályázatát, majd 1847 januárjában az ugyancsak pályázatra beküldött Toldit a Kisfaludy Társaság fölemelt pályadíjjal jutalmazta, Arany Jánost tagjává választotta (1848). 1847 februárjától fűzi  szoros barátság és szövetség pályatársához, Petőfi Sándorhoz. 1848-ban júniustól decemberig Vas Gereben mellett a Nép Barátja társszerkesztője; novemberben Aradon önkéntes nemzetőr; 1849-ben belügyminisztériumi fogalmazó Debrecenben, majd Pesten. A szabadságharc bukása után bujkálni kényszerült, pénzét, állását, jegyzői lakását elvesztette. 1851. májustól októberig Geszten Tisza Domokos nevelője, novembertől a nagykőrösi református gimnázium magyar és latin tanára. 1859-ben az Akadémia tagjai közé választotta. Szerkesztette a Szépirodalmi Figyelőt, majd a Koszorút. 1865-ig a Kisfaludy Társaság igazgatója, 1865-ben az MTA titkára, 1870–1879 között főtitkára. 1882. október 10-én Petőfi szobrának leleplezésekor meghűlt, betegségéből már nem épült föl.

Művei digitalizáltan:

www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/arany/

Könyvsiker

Címkék: könyvajánló

2011.02.22. 12:07

Hogyan nevelnek a Tigris anyák?

Hetek óta egy, a neveléssel, pontosabban a kínai anyák nevelési módszereivel foglalkozó könyv tartja lázban az amerikai közvéleményt. Ezt rendelik legtöbben az Amazontól, minden valamire való újság és tv társaság blogot, vitát indít a témában, és ezeken a helyeken a végletekig szélsőséges nézetek csapnak össze. A tekintélyes The Wall Street Journal pár napja közölt egy cikket a könyv szerzőjétől, a kínai származású jogász professzortól, Amy Chuatól, és ez indítottat el a lavinát. A Tigris-anyák című könyv szerzője a cikkben összefoglalja mindazt, amitől szerinte, a kínai, de általában a fejlődő országokból származó anyák sikeresebb gyerekeket nevelnek.

forrás: tanulasmodszertan.blog.hu/2011/02/17/hogyan_nevelnek_a_tigris_anyak

Pályázaton nyertünk

Címkék: pályázat

2011.02.22. 10:18

A Tinta Könyvkiadó pályázatán nyertük a következő kézikönyveket.

Lőrincze Lajos iskolai könyvtárbővítési pályázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Életéről itt olvashatunk:

http://sites.google.com/site/magyarfestoek1/

A képeit virtuálisan megtekinthetjük:

http://www.kepkonyvtar.hu/

Egy izgalmas kiállítás, mely április 30-ig lesz látható Budapesten:

http://www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki/munkacsy_trilogia_nyito

 

Bercelen született 1746-ban (vagy 1747-ben). Sokgyermekes birtokos nemesi család sarja.

Magyar irodalmi arcképcsarnok

1755-60-ban a sárospataki kollégiumban tanult, ezután apja - nem tudni pontosan, miért - kivette az iskolából. Noha van rá adat, hogy házitanító foglakozott vele, ő úgy mondja később, hogy „öt évig hevert”.

Tanulni voltaképp akkor kezdett, amikor 1765-ben két bátyja után ő is Bécsbe került Mária Terézia testőrségének magyar részlegébe. Nyelveket tanult, szenvedélyesen olvasott, megismerkedett a felvilágosodás eszméivel. 1769-ben szolgálati úton Itáliában járt. 1770-ben kezdett írni, 1772-től adta ki műveit. Közeli kapcsolatba került Kollár Ádámmal, Mária Terézia befolyásos tanácsadójával; Grass Frigyesnével, a királynő belső komornájával és bizalmasával; Beleznai Miklóssal, a magyar protestánsok vezetőjével. Az uralkodónő is figyelemmel kísérte sorsának alakulását, s hozzájárult, hogy az Ágis tragédiája neki szóló ajánlással jelenhessék meg. Kapcsolatot tartott íróbarátaival, Barcsay Ábrahámmal és Orczy Lőrinccel.

Forrás: http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Bessenyei.htm

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közeleg az Ökonap

Címkék: ökonap

2011.02.09. 13:20

A kiíírásban szerepló feladatokkal kapcsolatos anyagok leadásának határideje

2011. február 10.

Várjuk a pályamunkáitokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.a osztályosok részére

2011.01.31. 10:05

 

 

 

 

 

 

Erre a linkre kattintva olvasható a mű:

mek.oszk.hu/00300/00376/00376.htm

Jobban tanulnak azok a diákok, akik kézírással és nem gépeléssel rögzítik ismereteiket - derítették ki norvég kutatók.

A papíron való kézírás és a könyvolvasás folyamata jobban rögzíti az ismereteket az agyban, mint a számítógép klaviatúráján való gépelés, illetve a képernyő olvasása.

Az olvasás és az írás számos érzéket érint, amikor kézzel írunk az agy visszacsatolást kap izmainktól és az ujjbegyektől. Az ilyen típusú visszacsatolások erősebbek, mint azok, amelyeket a klaviatúra érintésével és a gépeléssel kapunk, és megerősítik a tudási mechanizmust - magyarázzák a szakemberek a Advences in Haptics szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban.

Anne Mangen, a Stavangeri Egyetem professzora elmondta, kutatásuk kimutatta, hogy az olvasás és az írás az agy különböző részeit stimulálja. A szakemberek felnőttek két csoportját vizsgálták: feladatuk egy számukra ismeretlen, mintegy 20 betűből álló ábécé írásának megtanulása volt. Az egyik csoport kézírással sajátította el, a másik számítógépbe írta az új ismeretanyagot.

Három-hat héttel a tanulási folyamat után tesztet írattak velük, ezen azok teljesítettek jobban, akik az ismeretlen ábécét kézírással sajátították el. CT-vizsgálattal kimutatták azt is, hogy a kézírásos csoportban az agy Broca-területe, amely a nyelv elsajátításában játszik szerepet jobban aktivizálódott. A klaviatúrán írók csoportjában ez az agyterület egyáltalán nem, vagy alig aktivizálódott - olvasható a

The Daily Telegraph

brit napilap honlapjánhttp://www.hir24.hu/tudomany/204128/kezirassal-jobban-rogzul-az-ismeret.html

Forrás:

MESEÍRÓ PÁLYÁZAT

Címkék: pályázat

2011.01.28. 17:30

 A Nemzeti Tankönyvkiadó ebben az évben is izgalmas meseíró pályázatot hirdet az általános iskolák 3–8. osztályos diákjai számára.


Beküldési határidő: 2011. február 21.

Kategóriák:
1. kategória: 3–4. osztály
2. kategória: 5–6. osztály
3. kategória: 7–8. osztály

Egy diák egy mesével pályázhat. Egy iskolából minden kategóriában maximum 3-3 pályázat küldhető be.
Terjedelem: maximum 3 kézzel írott oldal. A pályázat csak a kiíráshoz készült űrlapon küldhető
be a pályázó kézírásával!
A pályázat beküldhető postán, vagy leadható a Nemzeti Tankönyvkiadó épületének portáján zárt
borítékban a hét minden napján. 
Cím: 1143 Budapest, Szobránc u. 6-8. Kérjük, a borítékra írják rá: AZ EGY MI?
 

A pályázat részletes kiírását itt olvashatják.
A pályázati űrlapokat innen tölthetik le.
(Első oldalnak a kiválasztott névhez tartozó űrlapot kell kitölteni, a további oldalakhoz pótlap a dokumentum végén található.)

 

Forrás: http://www.ntk.hu/tartalom/list/48835609

 

A 10.c osztályosok kérésére

Címkék: digitalizált

2011.01.24. 13:46

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vihar című művet a linkre kattintva azonnal olvashatjátok:

 

mek.niif.hu/00400/00483/00483.htm

 

süti beállítások módosítása