Múzeumok éjszakája

2012.06.14. 19:51

"A kultúra sokkal többet ér, mint amennyibe kerül, és a hézagos műveltség is jobb, mint a műveletlenség, hiszen a kultúra az, amely – többek között – képessé tesz arra, hogy tőzsde- és piacorientált világunkban az azonnali és pénztárnál beváltható haszon helyett olyan összefüggéseket lássunk meg, amelyek életünk minőségét javítják. Például úgy, hogy napi gondjainkat más megvilágításba helyezi, képessé téve bennünket arra, hogy személyre vagy családra szabott megoldást találjunk a más természetű kihívásokra. Vagy úgy, hogy kitágítja, fényével beragyogja a bennünket körülvevő teret, módot adva arra, hogy megláthassuk addig rejtett szépségeiket."

Szőcs Géza

 

 

 

 

A részletekről tájékozódj erről a honlapról.  http://www.muzej.hu/

Csodálatos programok, varázslatos éjszaka!

Még az érettségire készülők is kimozdulhatnak.

Környezetvédelmi világnap

Címkék: ökológia

2012.06.05. 09:57

  1972. június 5-én nyílt meg Stockholmban "Ember és bioszféra" címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája. Az emberi környezettel foglalkozó ENSZ-konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi környezetvédelmi nappá nyilvánította.

 

Kövessük a témával kapcsolatos fejleményeket ezeken az oldalakon:

 

www.kornyezetvedelem.co.hu/

 

www.levego.hu/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2012. június 01., 17:00

Az én Adym

 

Mi urunk: a pénz
Előadó: Diószegi Endre tanár
Az est házigazdája a sorozatszerkesztő: Havas Judit
Belépőjegy: 500/250 Ft
 
 
Az ajánlat a Petőfi Irodalmi Múzeumból érkezett:
 
www.pim.hu/object.8cc6a84e-7c33-44be-994c-d09453da4fc2.ivy

Öveges József fizikaverseny 2012

Címkék: verseny

2012.05.22. 21:05

 

Szívből gratulálunk Forrai Botondnak (abszolút. I. díj), Blum Balázsnak (II. díj) és Balogh Menyhértnek (III. díj) a szép eredményekhez! Szeretettel köszöntjük felkészítőjüket, Horváth Norbert tanár urat is!

Varázslatos Herendi Nap 

Két héttel ezelőtt nagy sikerrel és látogatottsággal zajlott a herendi mesterek részvételével, herendi alapanyagból történő formázás, porcelánrózsa készítés, különböző technikák elsajátítása.

 

Most szombaton, május 12-én festőmesterek érkeznek, segítségükkel kipróbálható a porcelántányéron való festés, eredeti motívumokkal.

 

Készíthet magának könyvjelzőt eredeti herendi mintákkal!

 

Ellesheti a mesterek titkait! Festhet, színezhet, rajzolhat porcelánon, kipróbálhatja a kontúrozás technikáját!

 

Aznapi tárlatvezetések: 11.00, 13.00, 15.00

 

Nézze meg a kiállított gyönyörű porcelánokat, ritka könyveket, madaras tükörtermünket!

 

 

 

A belépőjegy ára: 1000 Ft/fő
Kedvezményes belépőjegy: 500 Ft/fő
Csoportok számára 6 fő felett: 600 Ft/fő

 Plakát, további információ innen tölthető le: 

http://www.oszk.hu/kiallitasok/ragyogas-porcelan-es-konyvritkasagok

Ottlik maraton a PIM-ben

Címkék: irodalom évfordulók

2012.05.08. 11:43

 

 

Ottlik Maraton

Ottlik 100

 

Ottlik Géza születésének 100. évfordulójára emlékezve felolvassuk az író Iskola a határon című regényét.
9 órától hajnalig felolvasás! 

 

További tudnivalók: http://www.pim.hu/object.6ccda4a5-29bf-4db4-95fd-6913ce88d2e0.ivy

Versmondóverseny

Címkék: verseny versmondóverseny

2012.04.27. 10:10

 Lezajlott a 7-8. évfolyamosok versmondóversenye.

13.e figyelem!

Címkék: irodalom évfordulók

2012.04.26. 13:38

Remélem, hogy még nem későn küldöm ezt a linket!

mek.niif.hu/01000/01000/01000.htm

 

 

Az Örkény István emlékünnepekről itt tájékozódhattok:

orkenyistvan.hu/

Hullámsír

Címkék: évfordulók

2012.04.15. 11:11

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Éppen száz esztendeje történt:  www.csaladinfo.hu/index.php/ajanlo-felnotteknek/233-aktualis-felnott-konyv-ajanlo/706-a-titanic

 

 

 

 

 

Albert Schweitzer önéletrajzi írásainak gyűjteménye olyan alapmű, melyben a nagy humanista gondolkodó sajátos, egyedi módon tárja elénk életének fontos eseményeit. Egyben állásfoglalás és bensőséges hitvallás a szeretetről, az élet értelméről és annak legfontosabb kérdéseiről.
A német származású, Nobel-békedíjas orvos világnézete az élet tiszteletén alapult, mely a legmagasabb rendű alapelv volt számára. Schweitzer azzal vívta ki a tiszteletet, hogy átültette a gyakorlatba azt az elméletét, mely szerint az élet tisztelete oda vezeti el az egyént, hogy életét minden élő teremtmény szolgálatának szentelje.

 "Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét éppúgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek."  Albert Schweitzer

 

Forrás:http://www.hotdog.hu/konyvismerteto/eletrajzok/albert-schweitzer-eletem-es-gondolataim

süti beállítások módosítása