Az Év Gyermekkönyve-díjat az IBBY (International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) Magyar Szekciója ítéli oda az előző év legjobb, legsikeresebb új magyar gyerekkönyveinek, illetve azoknak, akik kiemelkedőt nyújtottak a gyerekeknek szóló…

Forrás: kereso.nava.huElhunyt Fodor Sándor József Attila-díjas író, műfordító; az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő egyéniségét életének 85. évében csütörtökön hajnalban érte a halál – közölte a kolozsvári Szabadság című napilap internetes oldalán. Az…

   Jómódú orvos fia volt, 1896-ban jogot hallgatott Genfben, 1897-től hírlapíró lett Budapesten, megjelent az első novelláskötete. 1902-ben bemutatták első színdarabját, A doktor úr-at. Gyors írói sikereit prózában A Pál utcai fiúk (1907.), színpadon A testőr…

Az olvasás nem tartozik a népszerű elfoglaltságok közé ma Magyarországon, ezt több felmérés is bizonyítja. A magyar diákok szövegértési képessége kamaszkorban lassabban fejlődik, mint más országok esetében. Ennek egyik oka az, hogy 10 éves kor után a fiatalok körében az…

A magyar kamaszok nem olvasnak

Címkék: olvasás

2011.10.29. 11:44

Az olvasási kompetencia nagyságrendekkel romlik tíz éves kor felett. A gyermekkori olvasás és az ennek nyomán kialakult készségek meghatározók később.   2011. október 27. 16:29 Az értő olvasás olyan alapkészség, amely…

Pályázzunk!

Címkék: olvasás pályázat

2011.10.12. 07:37

ELTE Egyetemi Könyvtár pályázata középiskolásoknakAz ELTE Egyetemi Könyvtár 9-12. osztályos diákok számára pályázatot ír ki korunk olvasási szokásainak vizuális technikával való bemutatására. Pályázni lehet fotóval, kisfilmmel vagy képregénnyel, egyénileg vagy…

Itt a vége....

Címkék: olvasás

2011.06.15. 09:28

Minden kedves Olvasónknak szép nyarat kívánunk!            

Olvasásnépszerűsítő akció

Címkék: olvasás

2011.04.29. 09:01

Hozd el kedvenc könyved, olvass együtt  a többiekkel 15 percig és vigyük hírét annak, hogy olvasni jó! Időpont: 2011. május 13., péntek, 13 óra Helyszín: Szabó Ervin tér (a Kálvin térnél) A regisztráció miatt kérjük kicsit érkezz hamarabb! Az…

Olvassunk együtt mozgalom

Címkék: olvasás

2010.10.25. 19:11

A tanulási problémák 75%-a összefügg a gyenge olvasással és szövegértéssel. A mai gyerekek egyre kevesebbet olvasnak kedvtelésből, így nem gyakorolják eleget ezt a fontos kulturtechnikát, ami végzetes lemaradást okozhat a tanulásban. Sokszorosan sújtja ez a hátrány a szegény…

Családi Olvasás Éve 2010.

Címkék: olvasás

2010.06.25. 07:09

A „Családi Olvasás Éve 2010” programsorozat elsődleges célja az olvasás méltó rangjának visszaállítása, az olvasás valamennyi funkciójának tudatosítása, az olvasási kompetenciák fontosságának hangsúlyozása, változatos és érdekes olvasásfejlesztő és…

süti beállítások módosítása