Újra itt van a tavasz

Címkék: tavasz

2012.03.21. 17:44

      
  

Napéjegyenlőségnek nevezzük azt, amikor egy égitest mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart.

A Földön a márciusi napéjegyenlőség napja általában március 21. (illetve március 20., ritkán március 19., a naptárrendszer és a Föld mozgásának eltérései miatt). 2011-ben még március 21-ére esett a csillagászati tavasz kezdete, de mivel 2012 szökőév, 20-án reggel következik be. Ezt követően 365 napos évek jönnek, és a napéjegyenlőség időpontja ismét egyre későbbre tolódik, de 2015-ben is még március 20-ára esik, nem sokkal éjfél előtt köszönt be a csillagászati tavasz. Ezután, mielőtt még újra elérné 21-ét, ismét szökőév jön, ezért 2016-ban a napéjegyenlőség március 20-án reggelre kerül vissza. A négyévenkénti 45 perces csúszás azt eredményezi, hogy 2012-től 2047-ig minden évben március 20-ára, 2048-ban viszont már 19-ére esik a jeles nap közép-európai idő szerint. Mivel a 2100-as esztendőben kimarad az egyébként négyévenként esedékes szökőnap, ezzel 1 napot előrefelé mozdul el a folyamat, és 2102-ben már ismét 21-én következik be a természet újjászületésének e fontos szimbóluma."

Az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőségnek, a délin őszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két féltekén ez a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben.

Az időnként előforduló eltérés a naptári és csillagászati számítás között abból adódik, hogy a katolikus egyház annak érdekében, hogy a húsvét időpontját egyszerűbben meg lehessen határozni, a napéjegyenlőség időpontját mindig március 21-ére teszi.

forrás: http://www.meteoprog.hu/hu/news/29883/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bmrgk.blog.hu/api/trackback/id/tr284331044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása