Liszt emlékév 2011

Címkék: évfordulók

2011.01.03. 20:47

 

Musica Sacra

„Régóta vonz és erősen foglalkoztat az egyházi muzsika komponálása”  –  írja  Liszt  1855-ben  barátjának Augusz  Antal  bárónak. Két évvel később pedig ezeket a sorokat veti papírra: „az egyházi zeneszerző prédikátor és pap is, s ahol a szó már nem elég az érzés kifejezésére, ott a hang ad neki szárnyakat és magasztosítja fel”.

40 éves korától fogva életművében és tevékenységében egyre hangsúlyosabbá válnak ezek a mondatok: mintegy 60 vokális dominanciájú és 30 orgonára komponált szakrális témájú művet hagyott hátra - némelyeket ezek közül több verzióban is közreadott.

A zseniális mester szakrális művészete előtt kíván tisztelegni a mai magyar zenei élet a fenti templomokban megvalósuló, s az egyházi életművet teljességét átfogó sorozattal, tekintve, hogy mindkét templomhoz személyes kötődése is volt Liszt Ferencnek. A misék, a római katolikus liturgiába illeszthető kompozíciók és az orgonaművek a Belvárosi Főplébániatemplomban hangzanak el. Az előbbiek sajátsága, hogy a Liszt korában szokásos, tridenti rítusú szentmisébe illeszkedve, eredeti liturgikus használatuknak megfelelő környezetben szólalnak meg – akárcsak 2009-ben a Haydn-misék. Az oratóriumok és egyéb szakrális témájú - zenekart, ill. nagyobb hangszeres együttest igénylő - művek pedig az Avilai  Nagy  Szent  Teréz  Plébániatemplomban  csendülnek föl. Az előadók között megtalálhatjuk professzionális zenei életünk kiváló szólistáit és együtteseit, éppúgy, mint az egyházi hátterű, rendszeres templomi szolgálatokat ellátó kórusokat, scholákat, ifjúsági együtteseket.

Liszt 1869-ben, a Szekszárdi mise komponálása közben írta – a már említett – Augusz Antalnak: „Jobban, mint valaha, ragaszkodom a zenei nyelv legtökéletesebb szabatosságához, tisztaságához, alkalmasságához és transzparenciájához.” A sorozat igyekszik e mondat szellemében, méltó módon megszólaltatni a magyar egyházzene irodalom legnagyobb komponistájának örökségét.

  

Bubnó Tamás, művészeti vezető

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: liszt-2011.hu/hu/category/rendezo/musica-sacra 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bmrgk.blog.hu/api/trackback/id/tr882558337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása